Polgármesteri köszöntő

TISZTELT LÁTOGATÓ!

Tóth Balázs polgármester
Tóth Balázs polgármester

Sok szeretettel köszöntöm városunk honlapján. Vasvár 4200 lakosú hangulatos kisváros, a Vasi Hegyhát központja Vas megye és Zala megye határán. Kisváros vagyunk, de gazdag történelmi múlttal rendelkezünk és gyönyörű természeti környezet vesz körül bennünket. A település múltja az ókorig vezethető vissza, vasérc lelőhelyként jelentős településnek számított a honfoglalás előtt is. A vármegyerendszer kiépülésekor Vasvár lett a vármegye székhelye és névadója. A város a török időkig a térség legjelentősebb települése, katonai, gazdasági, vallási, közigazgatási központként működött a török támadásokig. A múltra emlékeztető épített örökségeink közül kiemelendő: a 3,5 km hosszú „római sánc”, amely nevével ellentétben nem a római birodalom idején épült, hanem a 10. században és az országot védte a nyugati betörésekkel szemben; a 13. században épült domonkos kolostor, amely a legrégebbi ma is álló domonkos kolostor Magyarországon; az egykori vár helyén álló Nagyboldogasszony templom; a „Békeház”, ahol a néphagyomány szerint a vasvári békét megkötötték 1664-ben a törökök felett aratott győzelem után.

A gazdag történelmi múlt látnivalói mellett a városnak egyedi hangulatot ad a dimbes-dombos táj, a patakokkal, vízmosásokkal szabdalt felszín, a szinte a belvárosból induló szőlőhegyek, zártkertek változatossága. Ember és táj évezredes együttélésének békéjét sugározza a város és környezete. Vendégszerető emberek és gazdag kulturális kínálat várja az érdeklődőket. A képzőművészetet kedvelők megtekinthetik a fiatalon elhunyt Török Richárd szobrászművész életművét, a Domonkos Rendi Gyűjteményt, és a Vasi Pantheont.

A természetet szeretőket várja a Szentkút, a Csónakázótó környéke, a gyalogos és kerékpáros túrázókat kitáblázott turistautak csábítják mozgásra. A város kilátópontjaiból tiszta időben 80-100 km-ig is ellátni.

Kedves Látogató, remélem sikerült kedvet ébreszteni városunk felkereséséhez, mindenkit nagy szeretettel fogadunk. Kérem, győződjön meg személyesen is városunk varázslatos hangulatáról.

Tisztelettel:

TÓTH BALÁZS
polgármester

Széchenyi2020